ajánlja Pat Cox, az Európai Parlament elnöke a május 1-én belépő 10 ország jövendő képviselőinek. A Budapesten tartózkodó ír államférfi azt ajánlotta, hogy jövendő kollégái „európai ügyekkel foglalkozzanak”, s ezt európai módon tegyék. A Strasburgban ülésező testület vezetője szerint az újoncoknak meg kell érteniük, hogy az EU vezetése nem hagyományos politikai módon történik. Hanem a felvetődő dolgoknak megfelelően, gyakran „érdekszövetségek” alakulnak, melyekben régi politikai ellenfelek is „egymásra találnak”. Az Európai Parlament első embere szerint a gyülekezet legnagyobb csoportja által előterjesztett indítvány, amely a volt kommunista országokban vezető szerepet betöltő személyek EU-s pozícióba való jutását megakadályozná szavazástól függően fog érvényesülni vagy elveszni. Az európai konzervatív pártokat tömörítő csoport - amelynek a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség is tagja – általi kezdeményezés vihart kavart baloldali belpolitikai körökben. Ugyanis az utódpártként működő szocialisták ellenzik mind a kezdeményezést, mind a Fidesz-MPSZ hozzájárulását a javaslathoz. A szocialisták június 13-i választási kampányának vezetője Horn Gyula, volt miniszterelnök (1994-98) egyenesen szélsőséges jobboldalinak nevezte a Pat Cox vezette Strasbourg-i Parlament legnagyobb képviselőcsoportját. Dr. Schmitt Pál, a Fidesz-MPSZ európai képviselőlistájának vezetője szerint „sajnálatos” volt az egykori miniszterelnök megjegyzése, hiszen „keresztény, polgári meggyőződésű csoportosulást bélyegez meg, amely eddig is sokat tett Magyarországért”.
- 30 - </\/\/\/\> |