A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Járai Zsigmond - úgy látszik -
megelégelte a személyét és intézményét érő vitriolos támadássorozatot. A
nemzetközi tekintélynek örvendő elnök visszautasítja az olyan
próbálkozásokat, melyek őt tennék felelőssé a 2004-es költségvetés
összeomlásáért, amely máris László Csaba pénzügyminiszer bukását
eredményezte. De Járai nem kívánja a felelősséget elvállalni a gyorsuló
infláció, illetve a gyengülő forint miatt sem. Mint kifejtette, mindezek a
fejlemények az utóbbi hónapokban a jegybank javaslatainak ellenében
történtek. Az elnök úgy látja, hogy bár személyes támadásokat figyelmen
kívül hagyhat, nem teheti meg ezt az MNB-vel kapcsolatban. Mivel ő a
jegybank felelős vezetője, meg kell azt védenie, különösen az alaptalannak
bizonyult vádakkal szemben. A bankvezér emlékeztetett, hogy a kormány és
annak parlamenti frakciója korábban az ő lemondását, illetve "olcsóbb"
magyar fizetőeszközt követelt. A MNB vezetője nem kíván lemondani 2006-ig
érvényes megbizatásáról. Azt is megjegyezte, hogy az infláció és a növekvő
költségvetési deficit ellentétben áll Magyarország érdekeivel. Kételyeinek
adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a most már háromlépcsős megtakarítási
program, amit az új pénzügyminiszer, Draskovics Tibor vezet majd be,
elegendő lesz-e a hiány 5,6%-ról 4,6%-ra remélt lefaragásához."Nagyon kemény
munkára lesz szükség ennek teljesítéséhez" - mondta.
Az MNB Elnöke kitért a külföldi sajtóban őt - most már rendszeresen - érő
támadásokra, mondván; ezek egy része "rosszindulatú", míg mások "alaptalan,
ill. téves információból erednek". Figyelemmel a londoni Financial Timesban
megjelent levélre, mely menesztését szorgalmazza, Járai kijelentette: tudja,
"honnan fúj a szél". Emlékezetes, hogy ezt a névtelen levelet, mely az
újság levelezési rovatában jelent meg, a baloldali magyar sajtó mint a
befolyásos lap szerkesztőségi véleményét adta közre itthon. Ami pedig az FT
riportját illeti, mely magát az elnököt pellengérezi ki, mint "bűnöst" a
forint romlásáért és a mérleghiányért, Járai sajnálkozásának adott
kifejezést. Hangsúlyozta, a napokban megjelent hasonlsó hangnemű és tartalmú
cikkek alaptalanok, illetve "hibás kiindulópontból elkerülhetetlenül hibás
következményeket vontak le".
A bankvezető szerint Magyarországnak - a jelenlegi kormány által 2008
január 1-re tervezett - az eurozónához való csatlakozása "túl optimistának"
bizonyulhat a körülmények tükrében. Habár Magyarországnak annál inkább
használna a közös valutához való csatlakozás, minél előbb történik meg -
mondotta Járai. Eközben az ellenzéki Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
követeli a Parlament soron kívüli összehívását a költségvetés bajainak
azonnali orvoslására.
- 30 - </\/\/\/\> |