Az új szlovák földtörvény körül kialakult zűrzavar tisztázására a Pravda című napilap Peter Vojtkot, a szlovák Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal alelnökét szólaltatta meg. Vojtko az interjú során megerősítette azokat a feltételezéseket, melyek szerint a legtöbb érintett a rendelkezés előírásai szerint nem fogja tudni megerősíteni tulajdonjogát, illetve, hogy sokakhoz még a törvény életbe lépésének híre sem jut el. A lap érdeklődésére, hogy egyetért-e a szlovák mezőgazdasági minszterrel abban, hogy a törvény értelmében nem fognak kisajátítani földterületeket, Vojtko közölte:
„–Egyetértek a miniszter úrral, nincs szó kisajátításokról… az ismeretlen tulajdonú földeket tulajdonképpen államosítani fogják.”
Mint ismeretes: Szlovákiában azokat a földterületeket tekintik ismeretlen tulajdonúnak, melyek nem szerepelnek az 1965-től érvényben lévő tulajdonlaprendszerben. A Pravda szerint a törvény életbe lépésével akár a 700 ezret is elérheti azoknak száma, akiknek földtulajdona 2005 szeptemberétől az államra száll. Legtöbbjük, amint az Felvidék szerte köztudott, magyar.
- 30 - </\/\/\/\> |